Fogmegtartó kezelések

A természetes fogaink olyan értéket képviselnek, melyet csak azok érezhetnek át igazán, akik már nem rendelkeznek velük. A fogorvoslás egyik célja, hogy segítsünk a páciensünknek minél hosszabb ideig – mindaddig, amíg az észszerű- megőrizni saját fogait.

Mikor van szükség fogtömésre?

Már egyetlen fog hiánya is hatással van a komplett rágóapparátusra. Harapás és rágás közben a fogakat erőhatások érik. A fogak pedig anatómiailag ezekre az erőhatásokra vannak tervezve. Ha a rendszer elveszít egy “fogaskereket”, azaz egy fogat, az erőhatások az összes többi fog között fognak megoszlani, tehát nagyobb erőhatásnak lesznek kitéve, mint amire tervezve vannak, ez pedig rövidíti az élettartamukat.

Súlyosabb esetben, ha például a páciens már elveszítette a moláris (őrlő) fogakat, nem marad más választása, mint a metszőfogaival rágni. Ezek a fogak harapásra, tépésre lettek tervezve, tehát nem csak az erők nagysága, de azok iránya is teljesen más, mint az optimális.

A fogak megtartásának legelső lépése, hogy rendszeresen járjon a páciens szűrővizsgálatokra, ahol a problémákat már korai stádiumban diagnosztizálhatjuk. 

fogtömés

Fogtömés fogszuvasodás esetén

Fogszuvasodás esetén rendelőnkben precízen megmunkált, nehézfémtől mentes fogszínű töméseket készítünk, melyek esztétikusan állítják helyre a rágófunkciót és a fog küllemét egyaránt.

Gyulladt, fájdalmas fogak esetén nagyon valószínű, hogy szükséges a fog gyökérkezelése. Ehhez több alkalommal is szükséges visszatérni a rendelőnkbe, hiszen a gyulladásnak teljesen meg kell szűnnie ahhoz, hogy helyreállíthassuk a fogat, ez pedig időbe telik. Gyógyszeres terápiával és a fog mechanikai-kémiai megtisztítása segít a gyulladás megfékezésében és megszüntetésében. Ezt követően pedig tömés, fogtechnikai betét vagy korona segítségével építjük vissza a hiányzó foganyagot.

GYIK – Pácienseink kérdezték

Minden esetben érzéstelenítésben zajlik a fogtömés?

A fögtömés elkészítése rendelőnkben a legtöbb esetben helyi érzéstelenítésben történik, kivéve, ha minimális a fogszuvasodás mértéke, mert akkor a fogtömés elkészítése érzéstelenítő beadása nélkül is teljesen fájdalommentes. Természetesen az érzéstelenítés szükségességét a pácienssel konzultálva állapítjuk meg, vannak páciensek, akik ha lehet inkább nem kérik.

Mennyi ideig tart egy fogtömés elkészítése?

Egy fogtömés elkészítése függ a fogszuvasodás méretétől. Kisebb fogszuvasodás esetén kb. 30-40 perc, nagyobb mértékű fogszuvasodás esetén a kezelés 60 percet is igénybe vehet.

A gyökérkezelés meddig tart?

A gyökérkezelés egy összetett kezelés, több alkalommal szükséges megjelenni rendelőnkben a gyógyulás érdekében. Ez normális esetben is minimum 3 alkalom, amennyiben nehezebben szűnik meg a fog gyulladása, úgy akár 4-5 alkalommal is szükséges lehet a fogorvosi látogatás.

A fogtömés fájdalommentes?

A fogtömés elkészítése a legtöbb esetben helyi érzéstelenítésben történik, így a kezelés teljesen fájdalommentes, csak minimális kellemetlenséggel jár.

Fogtömés után mennyi ideig nem ehetek?

Fogtömés után az érzéstelenítő hatásának megszűnéséig nem szabad enni, amint a zsibbadás elmúlt, újra bátran étkezhet!

Kérjen időpontot személyes konzultációra, vagy hívjon minket telefonon! 

Kérjük, jelölje be a következőket:

10 + 3 =